Reméljük, hogy jövő évben gond nélkül meglehet táborunk immár Vargyason. Honlapunkon is meghirdetjük ezen eseményt, bár meghívásos alapon lehet jönni az augusztus 8-13. között rendezendő táborunkba. Tehát lehet kérni meghívót, s ha lesz még üres hely, fogadhatunk új táborozókat is (esetükben rövid bemutatkozást, indoklást kérünk).
Legkésőbb 2024. január 20-ig jelezd bejelentkezésed, ha ez megjön, menni fog a meghívó, ha fogadni tudunk, illetve a jelzés, hogy esetleg máskor lehetsz résztvevője táborunknak. A helyek száma korlátozott, ezért is ez az eljárás.
Aki előadást tartana, jelezze mielőbb, s majd küldje meg, láthassuk, hogy időben mennyi, s be tudjuk-e tenni már alakuló programunkba.
Megadunk rövid ismertetést a faluról, honnan gyalog is jókat lehet majd gombászni, kirándulni, bár többnyire kocsival megközelíthető helyekről indulnak majd a túrák.
Gombasavanyúság-versenyt ezúttal is tartanánk, tehát várjuk, hogy a résztvevők hozzanak ilyet magukkal, ha tehetik.
Irányár 270 euro / fő (a jó körülményeket kínáló panzió esetében, kizárólag erdélyi tagjainknak). Tagjainknak és elsősorban a lebonyolításban szakmai segítséget nyújtók számára lesz kedvezmény: a majdan megnyert pályázatoktól függően.
Összesen kb. 70 személyt tudunk fogadni 2024-as 25. gombász-táborunkba, konferenciánkra.
Az étkezés félpanziós, tehát reggeli + kétfogásos vacsora naponta.
A részvételi díj, az ár nagyon is irányár, sajnos nincs vége az elég nagy arányú inflációnak, a drágulásnak Romániában…
Visszajelzés esetén márciusig kell számlánkra elküldeni a 100 euró (s a napi árfolyamon ennek megfelelő lejt) bankszámlánkra, jelezve, hogy a táborra szánt összegről van szó.
Megadok előbb egy linket, melyen több kép is megtekinthető a faluról, a fő helyszínről: https://www.vargyas.ro/index.php/polgarmesteri-hivatal
Egészséget kívánva, várjuk a mielőbbi visszajelzéseket, az LKG-tábort szervezők nevében: Zsigmond Győző
Previous Post Next Post
Gombanaptár Vadon
A honlap fenntartását támogatja a Károlyi Gáspár Alapítvány.
Mert (például) teszünk róla, hogy:
Hogyan tesszük mindezt, tessék csak belenézni esemény-naptárainkba, évente hasonlókat tervezünk és valósítunk meg...
Kérjük támogassa adója 3,5%-val a László Kálmán Egyesületet!