Kedves Gombásztársak!

Reméljük, hogy jövő évben gond nélkül meglehet táborunk immár Gyergyócsomafalván. Honlapunkon is meghirdetjük ezen eseményt, meghívásos alapon lehet jönni az augusztus 10-15. között rendezendő táborunkba.

Legkésőbb 2023. január 15-ig jelezd bejelentkezésed, ha ez megjön, menni fog a meghívó, ha fogadni tudunk, illetve a jelzés, hogy esetleg máskor lehetsz résztvevője táborunknak. A helyek száma korlátozott, ezért is ez az eljárás.

Aki előadást tartana, jelezze mielőbb, s majd küldje meg, láthassuk, hogy időben mennyi, s be tudjuk-e tenni már alakuló programunkba. Megadunk rövid ismertetést a faluról, honnan gyalog is jókat lehet majd gombászni, kirándulni, bár többnyire kocsival megközelíthető helyekről indulnak majd a túrák.

Gombasavanyúság-versenyt ezúttal is tartanánk, tehát várjuk, hogy a résztvevők hozzanak ilyet magukkal, ha tehetik.

Anyaországi társainkat elsősorban, másodsorban az ittenieket arra kérjük, hozzanak akár eladásra is gombás mostanában megjelent kiadványokat.

Irányár 270 euró (a jó körülményeket s még úszómedence használatát is kínáló panzió esetében). Tagjainknak és elsősorban a lebonyolításban szakmai segítséget nyújtók számára lesz kedvezmény: a majdan megnyert pályázatoktól függően.

A szálláshelyek kényelme hasonló lesz, az étkezés és a rendezvények színhelye általában a Bege Resort, s a környéken lesznek a túrák. Lehet kérni bármely szálláshely esetében, hogy csak két személy legyen egy szobában, illetve kulcsosházban felár elfogadása esetében.

Összesen kb. 70-90 személyt tudunk fogadni 2023-as 24. gombász- táborunkba, konferenciánkra.

Az étkezés félpanziós, tehát reggeli + kétfogásos vacsora naponta. A részvételi díj, az ár nagyon is irányár, sajnos nincs vége az elég nagy arányú inflációnak, a drágulásnak Romániában...

Megadok előbb egy linket, melyen több kép s kisfilm tekinthető meg a faluról, a fő helyszínről: https://hu.wikipedia.org/wiki/Gyergyócsomafalva illetve: https://visitharghita.com/hu/places/begeresort

Egészséget kívánva, várjuk a mielőbbi visszajelzéseket, az LKG-tábort szervezők nevében: Zsigmond Győző

Articolul anterior Următorul articol

Back to top