Nyelvek

Gombanap a múzeumban

A László Kálmán Gombászegyesület és a Székely Nemzeti Múzeum szervezésében szombaton (okt. 17-én) hagyományos gombanapot tartanak, melyre szeretettel várnak minden természetkedvelő családot. Az idei téma: az őzlábgombák (Macrolepiota nemzetség).

A program 8.45 órakor kezdődik sugásfürdői gombásztúrával, melyen szakavatott vezetők segítenek felismerni az ehető és mérgező gombákat (rossz idő esetén elmarad a túra). Gyülekező a sepsiszentgyörgyi belvárosi buszmegállóban, a Művészeti Népiskola előtt. A délutáni program: 13,30-tól 15 óráig a Bástya Vendéglő gombás ételeket kínál.

15,15-től Zágoni Imola és Zsigmond Győző előadására kerül sor (Őzlábgombáinkról, ill. Őzlábak a néphagyományban), majd a Kárpát-medence nagygombái elnevezésű játékkártya (eladással egybekötött) bemutatására kerül sor. Kiállítás tekinthető meg a szedett gombákból és gombafotókból is bemutatunk (Márkodi Vera, Zoltán Sándor, Zsigmond Győző és mások), jövő évi gombanaptárunk is kapható lesz. 16.30-tól gombaismeretből vetélkednek az V–VIII. osztályos tanulók. 16–18 óráig kézműves foglalkozásokkal várják a gyermekeket a múzeum épületében.

Közreműködik: Sebestyén Lajos, a Plugor Sándor Művészeti Líceum tanára.

A belépés ingyenes.

További részletek a www.sznm.ro és www.gombasz.ro honlapon.

A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják!

CsatolmányMéret
gombanap plakat 2015.pdf780.11 KB