Nyelvek

Beszámoló a gyimesbükki gombásztáborról

Szilvásy Edit írása

 

A 2011. augusztus 12-17. között Gyimesbükkön megrendezett gombásztábor már a tizenkettes sorszámot viseli. Magam 2006 óta immár hatodszorra veszek részt e nyári táborozások sorában, mely a legjobban várt események egyike számomra az év során.

Mint minden szervezett gombásztáborban általában csak egy a biztos: az időpont és a helyszín. Hogy gombát kapunk-e (Erdélyben a gombát nem szedik, hanem az erdőtől kapják) - az már csak egy dologtól, az időjárástól függ.

A tábort a László Kálmán Gombászegyesület Zsigmond Győző elnök vezetésével szervezi változó helyszíneken. A jelentkezés elfogadásához ma már nem elég az előleg határidőre való befizetése, mint az olvasható is az egyesület honlapján: „Ezúttal is pályázati alapon rendezzük táborunkat, főleg azokra számítunk, kik nem csupán szórakozni jönnének, mert mi igazi gombásztábort kívánunk, persze nem zárva ki a szórakozást, mulatást sem, de nem az lenne az elsődleges, csak a mellékes. Azt kérjük, hogy minden jelentkező – a meghívottak kivételével - írja le röviden miért is jönne táborunkba és esetleg mivel tudná segíteni munkánkat.” Az egyesület tagjain kívül sokan érkeztek Magyarországról is, budapesti, békéscsabai, tiszasasi, dunaújvárosi, budakeszi, sárospataki, sátoraljaújhelyi, miskolci, kárászi, szászvári, pókaszepekti, erdőkertesi (elnézést a meg nem említettektől, mindet megjegyezni nem tudtam) gombászok látogattak el Gyimesbükkbe, (románul Ghimeş-Făget) Magyarország ezeréves határának legkeletibb településére.

A tábor szakmaiságát Pál-Fám Feri, Benedek Lajos, Papp Viktor Magyarországról és Szász Balázs Erdélyből biztosították tudásukkal; hatalmas szakirodalommal és mikroszkóppal felszerelkezve érkeztek. A délelőtti programok könnyű, közepes és nehéz túrákkal teltek, ki-ki saját fizikai felkészültségének megfelelőt választva indult el helyismerő túravezetőkkel gyalogosan a környékre, illetve autóval a távolabbi erdőkbe. A délutánokat pihenéssel, valamint a meghatározott és kiállított gombák megismerésével tölthettük, vacsora után gombákkal kapcsolatos előadásokat hallgathattunk. Miután gombában nem volt hiány, nem maradt el sem a gombafelismerő verseny, sem pedig a gombák szépe választása. Utolsó nap a mesterien megrakott tábortűz melletti népdal énekléssel, borozgatással búcsúztunk el egymástól és e csodálatosan szép tájtól.

A tájékoztató jellegű bevezetés után hadd írjak néhány személyes élményről is.

Az utazást illetően biztos csúcsot döntöttünk! Az internetes útvonaltervező Budapest és Gyimesbükk közötti gépkocsival megtett távolságra 743 kilométert és 9 óra 28 perces utazási időt írt. Gép tervez, ember végez. Hajnal kettőkor indultunk Budakesziről és este 9-re meg is érkeztünk Gyimesbükkbe, közel 800 km-t megtéve értünk célba. A GPS- szel utazó gombásztársaink sem dicsekedhettek azzal, hogy nem tettek meg egyetlen feleslegesnek tűnő kilométert sem.

Kedves utazó, ki először indulsz el Erdélybe ne vedd komolyan az útvonaltervezőt, a helyismeret a döntő! Az eldugott útjelző táblákat sokszor nehezebb megtalálni, mint a bokor alján rejtőzködő gombát és akkor még meg sem említettem a lezárt vasúti sorompók előtti kétszer 20 perces várakozást sem. Csak saját magunk megnyugtatására írom le, hogy a visszafelé úton Barna bácsi erdélyi autós gombásztárs felvezetésével jöttünk Nagyváradig és csak 1 órát sikerült lefaragni menetidőnkből!!

A megérkezést követő vacsora után ájulva zuhantunk ágyunkba a fáradságos utazás után, de másnap reggel a túrára való készülődés izgalmai hamar kipattintották szemünkből az álmosságot. Szállásadónk a panzió vezetője Deáky András figyelmeztetett, hogy csak ásványvizet igyunk, mert érzékeny gyomrúaknak mind a forrásvíz, mind a csapvíz megárthat (megemlítve a vizekben található hírhedt kóli baktériumot). Bíz’ Isten sem én, sem másik négy hölgy gombásztársam, nem feledkezett meg a figyelmeztetésről! Az első napi túrán nemcsak gombával, hanem valószínű, hogy az említett baktériummal is sikerült találkoznom. Ennek köszönhetem, hogy hosszas émelygés után a szabadban, guggolva alul és felül egyszerre sikerült megszabadulnom a reggelimtől, mindezt fájdalmas görcsök, izzadás majd hidegrázás közepette. Hazaérve az ebéd helyett inkább az ágyamban való didergést választottam délutáni programként. Gyógyulásomat az üzenet, hogy szükség volna rám a gombahatározásnál segítette elő. Férjem Dénes meg is jegyezte, hogy minő csoda, az ilyen betegségre egyetlen gyógyír a gombahatározás. :-)

(Hogy visszanyerjem a kondimat, ettem egy tányér üres puliszkát, ittam gyógyteát és jobb híján egy üveg sört is elkortyolgattam, csakhogy ki ne maradjak a közös munkából.)

Napi gyakorlat volt, hogy Feriék avatott szemmel kiválogatták az asztalra ömlesztett halomból azokat a gombákat, melyek határozása nem igényelt nagyobb töprengést, így a közönséges fajok kis tálcán hamar kikerültek a kiállító asztalra. (Az ilyen gyors munkát igénylő esetekben a katalógusban való keresgélés oly mértékben lassítja a munkát, hogy inkább maradtunk a gombanevek cédulára való helybeni feliratozásánál, melyet másnap délelőttönként az otthon maradó, fájós lábú idősebb gombásztársak kicseréltek a katalógusban lévő, jól olvasható, étkezési értéket is feltüntető cédulákkal.) Szerencsére a fajok száma szép lassan napról-napra növekedett. A válogatás után fennmaradó halomba a szakirodalmi böngészést, illetve a mikroszkópos meghatározást igénylő gombák kerültek, biztosítva az alapanyagot a négy szaki éjszakai műszakjához. :-) A tábor végére 226-ra növekedett a meghatározott gombák fajszáma, köztük több eddig általam soha nem látott-hallott gombával. A túrákon javarészt luc- és jegenyefenyőkkel találkoztunk. (Pedig Orbán Balázs még arról írt, hogy közép-Gyijmes-Lok végénél a völgyben néhány óriásnagyságú bükkfa magaslik fel: bükkreng (így hívják a csángók a rengeteget) volt, mely az itt kezdődő Gyimesbükknek nevét adta. A vidék itt sokkal vonzóbb küllemet ölt, minek fő oka abban van, hogy a hegyek e tájat nem kopárosították el, hanem minden oldalról szép fenyves erdők által árnyaltatnak.”

A 226 közül két gombáról mesélnék még el egy-egy apró történetet.

Az első nap behozott fekete színű nedűgomba meghatározása két napig váratott magára. A nedűgombás határozókönyvben egyetlen olyan fekete kalapú, fekete éllel kihúzott szürkésfehér lemezű gomba nem volt, melynek leírása e gombára ráillett volna. Az egyik délután lehetőség volt arra, hogy a táborban készített képeket felvigyük Győző számítógépére. Amikor megláttam a számítógép monitorán az említett gombáról készített helyszíni fotómat, szóltam Feriéknek, hogy nézzétek, ez a gomba a helyszínen vörösödött, csak mire az asztalra került, vesztette el e fontos határozó bélyegét és vált a lemez éle feketévé! Ekkor Lajos elővette és felcsapta a nedűgombás könyvet a Hygrocybe ovina képénél és mindnyájan nagyon örültünk e véletlennek, melynek köszönhető e nagyon ritka nedűgomba meghatározása. (Előzőleg Viktor nem talált spórát a gombában, emiatt is akadt el a határozás.) Szerencsére Balázs gyorsan megtalálta a félretett termőtestet, így azonnal dokumentálásra került e gombaritkaság. (A régebbi, sok időt igénylő gombapreparálást mára felváltotta a gomba termőtestének szárítóban történő elhelyezése. A kiszárított gomba nejlon tasakban való elhelyezésével, feliratozásával történt a dokumentálás.)

A másik új gomba, amit megismertem Jakucs Erzsébet tanárnő előadása után mutatta meg magát a természetben. Az egyik közös túránkon Erzsike szólt nekem, hogy nézzem mit talált Manyi, a „Sebacina” gombát, melyet a mikorrhizás gombákról szóló előadásában is említett. Úgy látszik, az emlegetett szamár, mely mindig megjelenik, esete, újból igazolásra került :-)

Szerencsére rendelkeztem a Sebacina epigaea gomba helyszíni fotójával is, de most erre nem volt szükség, nem okozott gondot annak mikroszkópos meghatározása.

Soraimat Pál-Fám Feri gombásztábort értékelő szavaival zárnám: „Egy ilyen táborban az a nagyszerű, hogy sok ember pár nap alatt annyi gombát gyűjt be, melyet a magányos kutató talán két év alatt sem tudna elvégezni.”

Jövőre Gyergyószárhegyen találkozunk.